2013. január 16., szerda

Bécs, a Schönbrunn-i kastély, SzG3



Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek arra, hogy tavaly (2009) a karácsonyi szünetben milyen rossz idő volt (végig esett 2 nap kivételével), mi azt a 2 napot alaposan kihasználtuk, mert az egyik nap megnéztük Pozsonyt, majd átmentünk Bécsbe (ott aludtunk). Mind a két nap klasszikusan jó idő volt (ez látszik a fényképekből is). A második nap elmentünk a Schönbrunn-i kastélyhoz és egy hatalmasat sétáltunk a kastélykertben (rengeteg mókus van, odajönnek az emberhez kunyerálni). Be azért nem mentünk, mert már többször láttuk és a jó idő kicsalogatta a bécsieket is és annyian álltak sorba a pénztárnál, hogy a sor vége legalább 100 m-re volt az épülettől (nem a pénztártól!) és inkább a sétát választottuk a rendkívül jó időben. Fantasztikus nap volt!
A története:
A 15. századtól 1642-ig a Katerburg állt itt, amely Hermann Bayer bécsi polgármester vidéki házaként is szolgált. 1569-ben került a Habsburgok kezére, amikor II. Miksa császár megvásárolta, és udvari birtoknak nevezte ki azt. A császár a birtokot dísz- és állatkertnek szánta, ahová egzotikus állatfajokat, így pávát, is telepített, és amelyet vadászatra is előszeretettel használt. A kertet végül 1605-ben a Habsburg abszolutizmus ellen küzdő magyar csapatok pusztították el. A monda szerint a Schönbrunn elnevezés 1612-ből származik, amikor Mátyás császár egy vadászat közben rátalált a Szép Kútra (azaz a Schöne Brunére).
Utóda, II. Ferdinánd sűrűn látogatta a helyet, és vadászatokat szervezett ide. 1637-es halála után a birtok az özvegy Eleonóra császárné rezidenciája lett, aki a társasági igényeinek kielégítésére nagyszabású építkezésekbe fogott. A komoly művészi ízléssel bíró özvegy gyönyörűen kiépített kertet hozatott itt létre, 1642-re egy díszkastély is épült, és a birtok életében először a Schönbrunn elnevezést kapta. Bécs második török ostroma idején, 1683-ban azonban a birtok szinte teljesen elpusztult.
I. Lipót a birtokot fiának szánta, és egy csodálatos palotát álmodott oda. Udvari ajánlás alapján a Rómában tanult Johann Bernhard Fischer von Erlachot bízta meg új kastély tervezésével. Az első utópisztikus tervek alapján a mai Gloriette helyén egy pompás kastély épült volna, amely mind méretben, mind díszességében felülmúlta volna a versailles-it is. Végül egy kicsit szerényebb tervek alapján a vadászkastély építése 1696-ban kezdődött, a kertet pedig Jean Trehet (André Le Nôtre tanítványa) 1695-ben kezdte tervezni. Az épület középső részét 1700-ban adták át, ám az építkezést a spanyol örökösödési háború okozta pénzhiány miatt felfüggesztették, majd a császár 1705-ös halálával végleg leállt.
A kastély sokáig befejezetlen maradt. 1724-ben VI. Károly császár megvásárolta I. Lipót özvegyétől. Később leányának, Mária Teréziának adta, aki mindig is rajongott a kastélyért és a kertjéért. Mária Terézia uralkodásának kezdetével, 1740-ben a Schönbrunn az udvari élet központjává vált. 1744 és 1765 között Nikolaus Pacassival rokokó stílusban bővítette és alakította át az épületet egy pompás kastélyt létrehozva ezáltal.
Férje, Lotaringiai Ferenc egy reprezentatív kert kialakításán fáradozott. A természetet kedvelő uralkodó alapította meg 1752-ben a a világ első állatkertjét is. 1765-ben az addigra megözvegyült Mária Terézia férje terveinél egyszerűbben fejezte be a birtok udvarának kialakítását. Ő építtette a Neptun-kutat és a Gloriette-et is. A kastély és kertje nagyjából 1780-ra, Mária Terézia halálára nyerte el a végleges formáját. Ezután sokáig érintetlen maradt, de még ma is nagyrészt őrzi akkori jellegét.
(Szöveg: részben Wikipedia)

Vissza a főoldalra (katalógus)

a Schönbrunn-i kastély
a Schönbrunn-i kastély
 a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette
 a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette látképe a kastély felől
 a Schönbrunn-i kastély
 a Schönbrunn-i kastély
 a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette felől
 a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette felől
 a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette
a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette
 
a Schönbrunn-i kastély, a Gloriette
 a Schönbrunn-i kastély
 a Schönbrunn-i kastély
a Schönbrunn-i kastély, a főbejárat
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése